.
.

 .
 .





Egy hosszú, két rövid
  A. C. Kalmbach felvétele [1]-ből




.
Történet arról, hogy vasútbarátok, akik mégoly hozzáértők is, ha olyanba avatkoznak, amibe nem kéne, bajt is okozhatnak. Néha csak a szerencsén múlik, hogy nem.


A történet megértéséhez ismernünk kell néhány, az amerikai vasutakon használt hangjelzést.






JELENTÉSE
.
(egy hosszú) Megálláskor, légfék alkalmazva, a nyomás kiegyenlítődött)
.
Féket oldj, haladj
(két rövid) Másképpen nem nyugtázott bármilyen jelzés nyugtázása
,
Megállás után visszatolás, visszatolás kézijelzés nyugtázása

.
Jelzésadás vagy megismétlés kérés, ha nem értették
.
Jelző fedezze a vonat végét
.
Jelző fedezze a vonat elejét
.
Jelző visszatérhet nyugatról vagy délről
.
Jelző visszatérhet keletről vagy északról
.
Szintbeli útátjáró következik
..
Vizsgáld meg a fékrendszert szivárgásra vagy nem oldott fékre
.

Veszély jelzés a rövid fütty vagy kürt sorozat.



Ezek a minden vasútnál használt hangjelzések, ezt a vasutak bővíthették, mint a történetben szereplő Louisville & Nashville a

- 0 0               Második szekció jön a vonat mögött
jelzéssel.




1947-ben, két évvel a II. Világháború után az amerikai gazdaság és az élet már nagyrészt visszatért a rendes kerékvágásba. A távolsági személyszállításban a vasút nagyrészt egyeduralkodó volt, mivel a repülő- és az autógyárak sokáig csak a háború számára dolgoztak.

A történet mesélője, Bill Keirce szülővárosában, a Kentucky- beli Louisville-ben a honos vasút, a Louisville & Nashville minden vontató eszközt felhasznált, hogy a megnőtt forgalmat lebonyolítsa, az öreg Consolidationöktől (2-8-0  / 1'D, mint a Truman), a fényes, új EMD dízelekig. A Louisville körüli vágányhálózat tele volt vonattal, sok két szekcióban járt. (ez azt jelenti, hogy kis időeltéréssel egymás után ment két vonat). Ha így volt, a szabály szerint a szembejövő vonatok számára az első vonat mozdonyán kellett jelezni a követő második szekciót. Mind látható, mind hangjelzés is volt. A látható jelzés az első vonat mozdonyán világosban zöld zászló, sötétben zöld jelzőfény volt, és a szembe jövő vonat számára egy hosszú, két rövid hangjelzést kellett adnia. Ezt a másik vonatnak két rövid hanggal kellett nyugtáznia.

 A mesélő 1947 tavaszán a szokásos Louisville Railfans Club pénteki találkozóján vett részt az öreg Central Station épületében, amit azóta  lebontottak,  korábban az IC, a B&O, a C&O és a Southern vasutak használták (akkor miért nem Union Stationnek hívták?). A találkozó után egy másik résztvevő, Howard Blackburn autózásra hívta a mesélőt, Billt, az új kocsiján. Egy szendvics és egy kávé az állomás éjjel-nappal nyitva lévő éttermében, és épp éjfél lett. Tudták, hogy a L&N egyik leghosszabb, névtelen, csak No. 3-103 jelet viselő személyvonata 45 perc múlva ér a város egyik elővárosába, Cincinnati felől, és talán új dízelmozdony vontatja. Howard javasolta, hogy menjenek autóval a vonat elé és kövessék a Frankfort Avenue-n, amely több mérföldön párhuzamos a kétvágányú L&N vonallal.

Howard másik érdeklődési területe a Louisville Railway Company, a város villamosvasútja volt, és mikor egy öreg járművet elbontottak, rávette a művezetőt, hogy adja neki a kis légtartályt és a légkürtöt. A tartályt beszerelte a kocsija csomagtartójába, a kürtöt pedig a tetejére, a műszerfalra pedig a légszelep nyitógombját. A tartályt meg lehetett tölteni a benzinkútnál a kerékfújóval.




Kevéssel hajnali 1 előtt, ahogy a vonal mellett várakoztak, megérkezett a 3-103-as. A két dízelgép mögött annyi pakli- posta- és expresszáru kocsi volt, hogy az egész tehervonatnak látszott.

Mivel a Frankfort Avenue teljesen kihalt volt, az autóval könnyen lépést tartottak a vonattal. A mozdony csendesen haladt, talán már kifuttatott a vezér. Bár a vezetőfülkében sötét volt, az autósok a műszerek és egyéb kis világítók fényében jól látták a fűtő fejének körvonalát. (Nem tévedés, a dízelmozdonyon a gépkísérőt fűtőnek (fireman) nevezték.) Bill a kocsiablakon jól kihajolva figyelte a mozdonyt, de a fűtő csak előre nézett, nem vette észre a követő autót. Billék autóján volt egy igazi légkürt, töltött tartállyal.

-Milyen hangjelzést adjunk? - Kérdezte Howard.
 A keresztezéshez közeledtek, ahol a Frankfort Avenue jobbra fordul és metszi a L&N vágányait.

-Próbáljuk a "Szintbeli útátjáró következik"-et!

A két hosszú, egy rövid, két hosszú nagy hangerővel elszállt a városi éjszakába. A mozdonyon felkapcsolták a fülkevilágítást. Ez válasz lehetett, arra nem gondoltak az autósok, ami a valóság volt, hogy a város vezetése megtiltotta a hangjelzést éjszaka a városban, még az útátjáró jelzését is.

A 3-103 továbbra is csöndben haladt. Az autóban ülők gondolkodtak, hogyan tudnák válaszkürtölésre bírni a vezért.




Ekkor új szereplő lépett a játékba. Szemben a távolban feltűnt egy L&N nehéz Mikado gőzös homlokfénye, ahogy haladt felfelé a tehervonatával a Baxter Avenue állomás felől. Másodpercek maradtak, hogy a teher eltakarja a dízelmozdonyt az autósok elől.

-Howard, kürtöld a második szekciót!

Howard értette hogy Bill mire gondol, ezt a jelzést nyugtázni kell! Ki is nyomta az egy hosszút, három rövidet, épp mikor a dízel eltűnt a gőzmozdony mögött. Eltelt egy, két, majd három másodperc, és megjött a válasz: a gőzmozdonytól, két rövid gőzsíphang, a nyugtázás.

Az autósok megijedtek: hamis jelzést küldtek egy fővonali vonat mozdonyvezetőjének! Howard megállította az autót, és végiggondolták, mit tehetnek, hogy helyrehozzák a hibát: semmit.  Hazamentek.
 Billt sok évig zavarta az, ami történt. A Mikado mozdonyvezetőjét megzavarhatta a dolog: a dízelmozdonyon nem égett zöld fény, a második szekció látható jelzése, mégis hallatszott a második szekcióra utaló hangjelzés. Mit vehetett helyesnek? A vasúton a legfontosabb szabály: a biztonság az első. Ezért a gőzös vezér azt feltételezte, hogy a személyvonat mögött halad a második szekció. Ezzel egy darabig semmi dolga nem volt, mivel a vonal még tíz mérföldön át kétvágányos volt a Kentucky beli Anchorage-ig. Anchorage-ben a kétvágányú vonal két egyvágányúra váltott, elágazott Cincinnati és Lexington felé.

Ezért Bill azt feltételezte, hogy a vezér megállította a nehéz vonatot Anchorage-ben, hogy megbeszélje a forgalmistával (station operator), hogy hol a második szekció. Bill szerette volna, ha ott lehet a beszélgetésnél.

Bill Keirce írása nyomán [1]-ben.





Források:

 

  • TRAINS 1997 május  [1]
  • Institution of Railway Signalling Engineers: Introduction to North American Railway Signaling [2]
  • Brian Solomon: Railroad Signaling [3]
manhattani

2013 december 21.










 > Amerikai vasutak   >    Főoldal / Main page